A legjobb középület kategória díját Frikker Zsolt és Bődi Imre a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épületének ítélte oda, mely a LAKI Épületszobrász Zrt. kivitelezésében valósult meg.
A budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épületének értékelését a zsűri képviseletében Répás Ferenc DLA, Ybl-díjjak kitüntetett építész mondta el az eseményen. „A közel 5000 négyzetméteres bővítéssel szerették volna a befejezetlenség érzését eltüntetni, kortárs épületet létrehozni úgy, hogy minden döntésüket a meglévő épületből vezetik le. Az új épület nem csupán rácsatlakozik a meglévő együttesre, hanem sokkal többet tesz ennél: belső áramlásokat indít, lendületet teremt. A mai kibírhatatlanul eklektikus építészeti gondolatvilágban, e feltűnően tiszta, érzékeny és fogékony, erős, és etikus építészeti gondolkodás az, ami miatt a zsűri egyhangúan javasolta a középület kategória győztesének.”
Forrás: www.evhaza.hu
2023.12.29.
A Télapó az elmúlt években csak a szülők kézbesítésével tudta csomagokkal megajándékozni a gyermekeket, idén viszont újra személyesen köszönthette őket.
Néhány programmal is készültünk az apróságok fogadására, mint a kézműves foglalkozás és az arcfestés.
2023.12.15.
Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2023. évben huszonharmadik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma az Alapítók és Csatlakozók nevében és felhatalmazásukkal.
Műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában idén a LAKI Épületszobrász Zrt. konzorciumi partnerével a Possibuild Kft-vel kaphatta meg a díjat.
A rekonstrukció során a Magyar Corvin-lánc Testület munkavégzéséhez szükséges iroda és tárgyaló, illetve egyéb kiszolgáló helyiségek mellett rendezvények megtartására is alkalmas terek, könyvtárak és zeneterem, reprezentatív fogadócsarnok, a vendégek fogadására alkalmas főző és melegítőkonyha, valamint 5 db magas színvonalú apartman is kialakításra került. A villa helyreállítását olyan műszaki és minőségi tartalommal kellett elvégezni, hogy az méltó otthona legyen az intézménynek, szabad kapacitásival pedig álljon rendelkezésre állami, közösségi, társadalmi programok befogadására. Emléket állítottak az e házban meggyilkolt gróf Tisza Istvánnak, Magyarország egykori miniszterelnökének. A megújított funkcionális tartalom az eredeti állapotokat követi. Az elkészült épület példaképül szolgál a többi hasonlóan hányatott sorsú rekonstrukcióra váró villaépülethez.
Forrás: www.mesterdij.hu www.magyarepitok.hu
2023.12.14.
A Laki Péter által 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze” díj az alapításának 25. évfordulóján, immár huszonegyedik alkalommal került átadásra május 30-án, kedden, melyhez az ünnepélyes keretet az Építészek Háza biztosította.
Az ünnepségen díszvendégként részt vett Lánszki Regő ÉKM építészeti államtitkára.
„Az év belsőépítésze” elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének.
2023-ban átadott „Az év belsőépítésze 2019-2021” megtisztelő címet Ottlik György érdemelte ki a budapesti Dániel út Bauhaus stílusú villa rekonstrukciójával (építész: Lenzsér Péter).
„A tervezés során, igyekeztünk azt a kézműves, iparművész szemléletet visszahozni, ami az un. "Werkstätten" (műhelyek) szellemiségére volt jellemző a Bauhaus korszak idején, az 1920-as és 30-as években.” – mondta a díjazott.
A Laki Péter által magánkezdeményezésként alapított díj átadó ünnepsége állandó találkozóponttá nőtte ki magát az építész - belsőépítész szakma és az építőiparban tevékenykedő beruházói és kivitelezői kör képviselőinek életében. Az eddig eltelt 25 év alatt ráfordított és tanúsított energia, kitartás, következetesség és nem utolsósorban pénzdíj által.
A díjazott, a kitüntetést tanúsító aranyozott bronz emlékplakett mellett, O. Ecker Judittól a zsűri társelnökétől és az alapítótól, Laki Pétertől, a LAKI Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatójától egymillió-ötszázezer forintos jutalmat vehetett át.
A zsűri külön kiemelte és dicséretben részesítette Bihary Saroltát, az általa tervezett Magyar Pénzmúzeum belsőépítészeti kialakításért.
További 9 pályamunka érkezett, melyek mindegyike egy lenyűgöző végeredményű rekonstrukció:
Kéry Balázs és Göde András Párisi Udvar Hotel Budapest belsőépítészeti munkája, melyben a tervezők célja egy olyan időtlen design létrehozása volt, ami azonos értékminőséget teremt, méltóan az épület szellemiségéhez. „Szándékunk az volt, hogy létrehozzunk egy a historikus építészeti miliőhöz finoman illeszkedő, de mégis a mai kor szellemiségének megfelelő, modern designt.” – írták a tervezők.
Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence DLA tervezésében Elysium Rózsadomb Panoráma Projekt. „Az épület Budapest legelegánsabb lakásainak ad otthont szállodai színvonalú szolgáltatásaival.” – írták a pályamunka leadásakor a jelentkezők.
Dr. Alexa Zsolt, Rabb Donát, Dr. Schreck Ákos, Molnár Tímea, Szarvas Richárd Zoltán (MINUSPLUS Generáltervező Kft.) RTL Magyarország PILOT projekt és Sharp3D irodabővítés „A terv a cég működésén, a mozgóképek készítésének sajátos világán alapul. A sötét felületek segítik a képernyőkön megjelenő tartalom színhelyességét, a koncepció így nemcsak érthető és szép, de a megfelelő hangsúlyokkal támogatja is a funkcionalitást.” – írták a pályázók.
Dr Lukács Zsófia DLA Borsi Rákóczi-kastély – Rákóczi három születése kiállítás belsőépítészeti tervezése. „A műemléki környezet befolyásolta és inspirálta a munkát, a meglevő terekre való illesztés, illetve a látogatók figyelmének tudatos ébren tartása és bevonására való igény hozta létre a sajátságos, Rákóczi korának belsőépítészetére reflektáló installációt.” – írta leírásában a pályázó.
Medveczky Kazimir által tervezett Budapest XI. kerület Fehérvári út 97-99. alatti iroda – üzlet – lakóház és mélygarázs épülete.
Horváth Péter Kornél tervezésében a Tarhosi római katolikus templom. „Az épület szerkezetkész állapotban volt, mikor az építész Lipcsei Gábor felkért a belsőépítészeti munkák tervezésére. Az építész tervezővel együtt működve, egymás gondolataival építkezve alakult ki a végeredmény.” – közölte a tervező a műleírásában
Magyari Éva tervezésében Veszprém, Csermák Antal Zeneakadémia.
Somogyi Pál tervezésében az egri Ziffer Sándor Galéria.
A zsűri tagjai:
2023.06.12.
Az intézményt az ország egyik legjelentősebb operaénekeséről, Simándy Józsefről nevezték el. A 13 szintes épület belső újraépítése az Operaház 2017–2022-es rekonstrukciójának részeként valósult meg. Ókovács Szilveszter főigazgató az eseményen elmondta, hogy a 13 szintes üzemház avatóünnepségének időpontja Simándy József első fellépéséhez kapcsolódik.
Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár az ünnepségen emlékeztetett arra, hogy a Magyar Állami Operaház elmúlt évtizede mozgalmas volt, egymást érték az intézmény nagyberuházásai. Mint mondta, a Hajós utcai üzemház a dalszínház megújulásának legújabb mérföldköve.
Az átalakítás első fázisa a Városliget Zrt. által alapított Opera Vagyonkezelő Kft. beruházásában, a LAKI Épületszobrász Zrt. kivitelezésében valósult meg 2023 március végére.
Fotó: Operaház – Forrás: https://pestbuda.hu/
2023.05.25.
A pénteki LAKI sportnap a túrázás és a futball rajongóknak is kedvezett, azonban lehetőségük volt kollégáinknak a fitness terem használatára és a padelt is kipróbálhatták egy finom olasz ebéd kíséretében a Trattoria Prato-ban.
2023.05.23.
Az egybegyűlteket a Magyar Művészeti Akadémia részéről Bene Attila István üzemeltetési főosztályvezető köszöntötte, majd ünnepi beszédet mondott A LAKI Zrt. képviseletében Greskovics Balázs, divízióvezető, a vezető tervező: Fazakas György, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány nevében: Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Vadász Bence Ybl díjas építész, az MMA rendes tagja. Az Alvállalkozók tanúsítványait pedig Bálint Péter, az Építőipari Nívódíj Bíráló bizottság elnök-helyettese adta át.
Fotók: Nyirkos Zsófia, Horváth Katalin
2023.05.12.