LAKI Zrt.

Átadták a felújított Hild-villát


A teljes körű rekonstrukciót követően december 20-án átadták a Hild-villát, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének új otthonát.

Számos jobb-rosszabb átépítés után nagyszerű minőségben újult meg egy épület, és körülötte „egy táj kivirágzik” – méltatta a műemlék villa és kertje rekonstrukcióját a keddi átadó ünnepségen az MMA elnöke.

Fekete György hozzáfűzte: Kokas László építész kiválóan egyeztette össze a 19. század adottságait a 21. század igényeivel, az itt működő kutatóintézet dolga pedig az lesz, hogy a komoly eredményeket létrehozó, 1945 utáni magyar művészet eredményeit objektíven felmutassa.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kiemelte: a villát építtető Hild József a magyar építészet egyik meghatározó egyénisége, így jelképes értékű, hogy egykori házába költözik az intézet, amelynek feladata a társadalom és a művészet egymásra hatásának vizsgálata. Az MMA kiválóan képes összefogni az egész magyar művészeti életet, amely azonban akkor képes igazán kiteljesedni, ha nem hiányzik a befogadó oldal sem – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: ebben segíthet a kutatóintézet munkája.

Pokorni Zoltán polgármester emlékeztetett arra, hogy Hild Józseftől hat-hét épület is fennmaradt a 12. kerületben, közülük rövidesen egy másik villa is megújul. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az átadó ünnepség előtt felidézte, hogy a művészeti akadémia 2012-ben kapta meg a magyar államtól a Hild-villa tulajdonjogát azzal a céllal, hogy ott hozhassa létre Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének új otthonát. Kokas László vezető tervező beszámolója szerint a műemléki hatóságokkal történt egyeztetések után 2014-ben indulhatott meg a bővítéssel és parkrekonstrukcióval járó beruházás. A munkálatok során kiderült, hogy a villának nincsenek alapjai, így utólagos aláalapozásra és injektált szigetelésre volt szükség – árulta el. Mint hozzátette, az épület csekély mértékben bővült is, oly módon, hogy a villa hátsó oldalának kivágott falát hátrébb tolták, és egy új szárnnyal kötötték össze az épülettel.

Székely-Gyökössy Szabolcs projektvezető az MTI-nek elmondta, hogy a villa rekonstrukcióját és bővítését, az ingatlanon álló svájci lak újjáépítését, valamint teljes körű kertrekonstrukciót magába foglaló projekt költségkerete 823 millió forint volt. Mint kiemelte, az épület hűtését-fűtését geotermikus energiával, az öntözést pedig esővízzel és ásott kútból biztosítják. Kocsis Miklós, a kutatóintézet igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy a két épület összterülete a bővítéssel és pincebeépítéssel együtt mintegy 600 négyzetmétert tesz ki. A megújult Hild-villa kutatószobáival, könyvtárával és egyéb tereivel 2017 januárjától már a kutatókat és az intézet programjait szolgálja.

Forrás: MTI, magyaridok.hu

2016.12.21.

December 15-én átadásra került „Az Év Belsőépítésze 2015” díj


„Az év belsőépítésze” díjat immár tizennyolcadik alkalommal adtuk át, melyhez az ünnepélyes keretet a Pesti Vigadó biztosította. Az eseményen díszvendégként részt vett és beszédet mondott Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Dr. Finta József Kossuth-díjas építész, a zsűri elnöke.

„Az év belsőépítésze” elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének.

A Laki Péter által magánkezdeményezésként alapított díj átadó ünnepsége állandó találkozóponttá nőtte ki magát az építész szakma és az építőiparban tevékenykedő beruházói és kivitelezői kör képviselőinek életében. Az eddig eltelt 18 év alatt ráfordított és tanúsított energia, kitartás, következetesség és nem utolsósorban pénz által.

2015-ben Az év belsőépítésze címet Lőrincz Szilvia és Mikics András érdemelték ki a Kreinbacher Tasting Salon – Palazzo Dorottya és a Kreinbacher Birtok – Somlóvásárhely borászat megvalósításáért. A két teljesen különböző feladatot úgy oldották meg, hogy a munkák enteriőrjei hallatlan eleganciát, korszerűséget és ami a legfontosabb humán karaktert képviselnek.

Különösen bravúros a Dorottya Salon, mely egy egészen kisléptékű tér, de modernsége mellett is együtt tud működni az épülettel.

A zsűri külön kiemeli és dicséretben részesíti a Tildi Béla Pécsi Klinika rekonstrukcióját, Kiss Dániel és Tóth Péter alkotótársak Batthyány Örökségközpont, fogadóépület és színház – Körmend belsőépítészeti munkáját.

A díjazottak, a kitüntetést tanúsító aranyozott bronz emlékplakett mellett, dr. Finta Józseftől, a zsűri elnökétől és az alapítótól, Laki Pétertől, a Laki Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatójától egymillió ötszázezer forintos jutalmat vehettek át.

2016.12.15.

Építőipari Nívódíj a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes részét képező Jószágkormányzói épületegyüttes kivitelezéséért


A fertődi Esterházy-kastélyegyüttes különálló épületcsoportjának tervezése és kivitelezése majd tíz év előkészítési, szakértői és tervezési munka után valósulhatott meg.

A Narancsház, a víztorony, a Marionett bábszínház, a nyugati összekötő szárny valamint a Tiszttartói ház műemléki rekonstrukciója és rehabilitációja állapotuktól függően különböző szinten valósult meg. A keleti összekötő szárny modern építészeti eszközökkel és funkciókkal helyettesíti a nem rekonstruálható épületrészeket. Végeredményben az épületek által határolt tér híven adja vissza az Eszterházyak korának hangulatát. Sikerült funkciót találni a pusztuló épületcsoportnak és ma innen irányítják az egész kastély-együttest. A teljes rekonstrukció a műemléki és régészeti kutatások eredményeit kiválóan adja vissza. A munka során sikeres volt az építtető, a tervező, a projektvezetés, és a kivitelezési munkákat végzők, valamint a műemlékvédelmi felügyelet folyamatos és konstruktív együttműködése.

Építtető: Eszterháza Központ (Fertőd)
Tervező: M ÉPÍTÉSZ IRODA Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Eszterháza Központ (Fertőd)
Generálkivitelező: Laki Épületszobrász Zrt. (Budapest)
Projektvezető: Greskovics Balázs

Forrás: mesterdij.hu

2016.12.09.

Télapó Ünnepség a LAKI Zrt.-nél


December 8-én megérkezett a Télapó a LAKI Zrt. csemetéihez is, akik a krampuszok zenés elődadását követően nagy örömmel fogadták Őt a hatalmas piros puttonyával. A Télapó mindenkinek személyes üzenettel készült a kisebb-nagyobb meglepetésen kívül.

2016.12.08.

Visegrád Önkormányzata a városközpont fejlesztéséért: a Városháza átépítéséért, az Egészségház felújításáért és Rendezvénypavilon építéséért 2016. október 26-án átvehette a Pro Architectura díjat


Az idei évben először elismerésben részesülhettek a kiemelkedő építészeti alkotás megvalósításában közreműködő építtetőként kifejtett tevékenységért azon természetes vagy jogi személyek, akik az első ötlet felmerülésétől a megvalósításig a teljes folyamat alatt együttműködő partnerként, később használóként, jó gazdaként teremtettek értéket. Ebben a kategóriában Visegrád Város Önkormányzatát a városközpont megújításáért díjazták.

2012 májusában a megújult városvezetés, Félegyházi András polgármester döntését követően, kevesebb, mint fél év alatt sikerült a tervpályázaton győztes A+ építészirodával és Bártfai Tamás építésszel szoros együttműködésben újraértelmezni a városközpont fejlesztést és elindítani a projektet a megvalósítás útján.

2014. tavaszán befejeződtek a rendezvényterületek, a rendezvényház, az egészségház felújításának munkálatai, 2014. őszén a Fő utca kapcsolódó szakaszának forgalomcsillapítása és környezetrendezése, valamint a szintén kapcsolódó Mozi köz környezetrendezése. A városháza átépítése 2015 októberében zárult le.

Örömmel látható, hogy az elkészült fejlesztés sikeres volt. Az új rendezvényterület azóta számos koncertnek, színházi előadásnak és egyéb kulturális eseménynek adott helyet; a közterületeket benépesíti a termelői piac vasárnaponként, és a kirándulók és helyben lakók sokasága; a leromlott állapotú polgármesteri hivatali épület helyett pedig egy kulturális és közéleti rendezvényeknek is helyet adó városháza várja Visegrád polgárait és a pihenésüket a városban töltő érdeklődőket.

Köszönhetően annak az egyedi helyzetnek, hogy a megbízó polgármester személyben egyben kimagasló praxissal rendelkező építész is, a vele való együttműködés túlmutatott az általánosan megszokott és elvárható gyakorlaton, olyan többletet jelentett, amely minden bizonnyal egyedülálló. A szakmai párbeszéd az alapkoncepció meghatározásától kezdve, az egyes részletek megoldásig kiválóan tudott megvalósulni.

Forrás: proarchitectura.hu

2016.10.26.

Füzér Önkormányzata a füzéri vár felújításáért 2016. október 26-án átvehette a Pro Architectura díjat


Az idei évben először elismerésben részesülhettek a kiemelkedő építészeti alkotás megvalósításában közreműködő építtetőként kifejtett tevékenységért azon természetes vagy jogi személyek, akik az első ötlet felmerülésétől a megvalósításig a teljes folyamat alatt együttműködő partnerként, később használóként, jó gazdaként teremtettek értéket. Ebben a kategóriában Füzér Község Önkormányzata a település büszkeségének tekintett vár felújításáért kaphatta meg a Pro Architectura díjat.

A középkori magyar történelem egyik legkülönlegesebb helyszíne a füzéri vár. Szinte megközelíthetetlen, roppant meredek, 552 méter magas sziklabércre épült, miáltal egyike a legfestőibb magyar váraknak. Azon kevés erősségünk egyike, amelyikről bizonyosan tudjuk, hogy már a tatárjárás előtt is állt. A történelem viharaiban elpusztult vár romjai között először 1977-ben kezdődtek feltárási munkálatok, melyeket az 1990-es években követtek továbbiak. Horváth Jenő, polgármester a vár és környéke helyreállításának különböző pontjaira 19 építési engedélyt szerzett meg.

A füzéri önkormányzat és Horváth Jenő elkötelezettségének és kitartásának, valamint a többéves előkészítő munka eredményeként megkezdődhetett a vár rekonstrukciójának kivitelezése. Mind az előkészítés mind a megvalósulás szakaszában az építtető és az általa bevont szakemberek, kiemelten Rudolf Mihály DLA, Skardelli György építész vezető tervezők, Kelemen Bálint tervező valamint Radványi György DLA főépítész kevés kompromisszummal, nagy elánnal és minőségi elvárással végezték feladatukat.

A megbízó önkormányzat és vezetése a tervezőkkel együtt hisznek abban, hogy lehetséges a Füzéri vár megmaradt épületének védelme és megőrzése oly módon, hogy a tervezett rekonstrukció a vár történeti állapotának léptékét, arányrendszerét és formai jegyeit a lehető legnagyobb pontossággal idézi vissza és képes befogadni az építészeti programot. Romfalakat nem hagytak, műemléki értelemben vett védőtetőket nem készítettek, ezzel szemben az eredeti falakat a ráépített új falakkal, helyiségekkel és tetőkkel védték meg. A vár teljes területén új, hasznosítható tereket hoztak létre, melyek egy része hiteles rekonstrukció eredménye, más része a tervezett használat követelményeit kielégítő, az eredeti arányrendszerbe illeszkedő, de modernkori hasznosság.

Az elkészült felújítás igazi turisztikai látványosság, egyben identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes és méltó bástyája.

Forrás: proarchitectura.hu

2016.10.26.

A Budavári Önkormányzat átadta a frissen felújított Fiáth János utcát és a Bécsi kapu tér 1. szám alatti lakóházat


A Bécsi kapu téren tartott ünnepségen dr. Nagy Gábor Tamás polgármester mondott beszédet.

2016.10.25.

Megkezdődnek a munkálatok a Budai Várban


Aláírásra kerültek a „Budai Vár, Csikós udvar újraépítése keretében a volt Új királyi lovarda újraépítése” és a „Csikós udvarban a Főőrség épületének és a Stöckl-lépcső újraépítése eredeti helyén” tárgyú kivitelezői szerződések a West Hungária Bau Kft. - LAKI Épületszobrász Zrt. konzorciuma és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. között.

Több mint százéves építmények születnek újjá. Az egykori díszes királyi lovarda 1899-1901-ben épült, de a főváros 1944-45-ös ostromakor találatot kapott. A főőrségi épület 1909-ben épült, ugyancsak megsérült a második világháborús harcok során. Az egyik épülettől a másikig az Ybl Miklós által tervezett, 1896-ban készült Stöckl-lépcsőn lehetett eljutni.

Eredeti tervek és eredeti alapanyagok alapján építjük újjá az építményeket. Kivételt a főőrségi épület jelent majd, amely kívülről korhű lesz, belül azonban kortárs építészeti megoldásokat alkalmazunk. A tervek és az alapanyagok a száz évvel ezelőttiek, a funkció viszont egészen megújul.

A lovarda a tervek szerint nemcsak lovasprogramoknak, hanem báloknak, kiállításoknak, vásároknak is otthonául szolgálna. A főőrségi épületben az újjáalakuló palotaőrség, valamint kiállító- és vendéglátóhelyek kapnak helyet. Onnan lehet majd megközelíteni a középkori vár maradványainak feltárása után kialakítandó, térszint alatti régészeti bemutatóteret is.

Forrás: magyarepitok.hu

2016.10.25.

Zsidó skanzen az Erzsébetvárosban


Erzsébetváros az önkormányzat döntése alapján a Csányi utca 5. szám alatti épületet a mai Belső-Erzsébetváros arculatát alapvetően befolyásoló, a XIX. század második felében Budapestre érkező, asszimilálódó zsidóság bemutatására szenteli.

A 2006. óta üresen álló és folyamatosan pusztuló egykori lakóépület a kivitelezési munkák során teljes egészében megújult. A 2009-ben műemlékké nyilvánított ház udvara átrium szerűen, üvegtetővel lett lefedve, ahol rendezvényeket, kamara konferenciákat lehet tartani. Az emeleten lettek berendezve a zsidó lakások: különböző társadalmi státusú lakók életképei várják a látogatókat. A négy lakás mellett a pincét klasszikus holokauszttémának szentelték, az ostrom alatti 1944-45-ös zsidó gettóóvóhelyet rendeztek be.

Emellett a földszinten létesült egy az időszakos kiállításoknak teret adó kiállítótér, galéria valamint az utcai fronton egy nyilvános, a skanzentől függetlenül üzemelő kávézó. A beépített tetőtérben irodák, kutatói szobák és munkaterek kerültek kialakításra.

A felújítási munkák során megújultak az épület műemléki értéket képviselő tartozékai, úgy mint a díszes utcai homlokzat és  a háromkarú reprezentatív terű főlépcsőház vörös mészkő fokai. Pótlásra került a teljes egészében hiányzó öntöttvas lépcsőházi korlát és újra régi fényében pompázik az elmúlt évek során életveszélyessé vált vörös mészkő függőfolyosó a hozzá kapcsolódó indadíszes korláttal.

Forrás: index.hu

2016.10.25.

Befejeződött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületének felújítása


A szerződéses határidő betartása mellett az alábbi feladatokat valósítottuk meg a XIV. kerületi, Gvadányi u. 69. szám alatti irodaház felújításánál.

A kivitelezés során elsődleges cél az eredetinél összetettebb épületenergetikai és tűzvédelmi követelményeknek is megfelelő minősített szerkezettel való megfelelés volt, valamint az akadálymentesítés. A 12 szintes irodaház felújítása részleges üzemelés mellett valósult meg, mely idő alatt biztosítani kellett az irattárak, TMK műhely, telefonközpont és szerverhelyiség folyamatos működését.

A földszinti ügyféltér kompletten került felújításra, mely tartalmazta a térkialakítás megváltoztatását, a nyílászárók, padló és falburkolatok, akusztikus álmennyezet, új gépészeti rendszer és elektromos rendszer kialakítást. A projekt keretében megvalósulhatott a homlokzaton az összes nyílászáró, a homlokzati kéregpanelek mögötti parapetfal teljes cseréje. Az irodák új tapétát és festést kaptak. A teherlift akadálymentesítése, komplett cseréje valósult meg.

2016.10.25.

Pályázati felhívás „Az év belsőépítésze - 2015” díjra


A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata és Laki Péter alapító ebben az évben is pályázatot hirdet „Az év belsőépítésze - 2015” díjra .

A Laki Péter által alapított díjat évente a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata adományozza kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékekkel rendelkező belsőépítészeti munkáért.

Várjuk azokat a munkákat, amelyek az utóbbi évben készültek el, függetlenül azok nagyságától. Pályázhat kis és nagy területű épületbelső csakúgy, mint lakás, üzlet, oktatási épület, egészségügyi épület vagy más közönségforgalmi épület.

A pályázati dokumentáció:

A dokumentációnak nincs kötött formája, de lehetőség szerint 70x100 cm-es tablókon kérjük beadni, mert a pályázat anyagát az ünnepélyes díjátadás alkalmával kiállításon szeretnénk bemutatni. A pályázat anyagát CD-n vagy DVD-n elektronikus formában is be kell adni.

A résztvevők köre:

A pályázaton részt vehetnek belsőépítész végzettségű vagy belsőépítész jogosultsággal rendelkező tervezők.

A pályázatok beadása:

A pályázatokat a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatához címezve az Építészek Házába - 1088 Budapest, Ötpacsirta u.2. személyesen, kivételes esetben postai úton kell eljuttatni.

Beadási határidő: szeptember 2. – péntek 12 óra.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.

Kérdésekkel O. Ecker Judit tagozatvezetőt lehet megkeresni a 06/1 341-0104/ 15.mellék telefonszámon vagy az ecker.judit@art-tax.hu e-mailcímen.

Kérünk mindenkit, hogy a felhívást az ismerősök és a barátok körében is terjessze.

O. Ecker Judit – tagozatvezető

2016.07.21.

Április 24-én megnyitották Füzér Várát


Az 1676-os felégetését követően újjáépült a füzéri Vár, mely Húsvét napján megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatták be a vár mindennapjait.

Füzér rekonstruált vára a magyar történelem kiemelkedő emléke, múltunk őrzője. A gondosan, szakszerűen elvégzett felújítás méltán illeszkedik a LAKI Zrt. által fémjelzett munkák sorába.

Forrás: MTI

2016.07.01.

2016 decemberére az MMA művészetelméleti intézetének otthona a Hild-villa lesz


Az épület egy fokozottan védett klasszicista műemlék, mely leromlott állapotában életveszélyes és használhatatlan volt, ezért a teljes megújítás, a hosszú távú értékőrzés a cél.

A Magyar Művészeti Akadémia a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének központját kívánja létrehozni a volt Hild-villa épületében, ahol az Intézet könyvtárát, egy műhelybeszélgetések lebonyolítására alkalmas tárgyalót, valamint a kutatók munkaállomásait alakítják ki. A beruházás eredményeképpen 25-30 fő részére kerül kialakításra munkakörnyezet.

A 2016. januárjában megindult  rekonstrukció az épület eredeti tervei alapján készül, az elvárt és a kutatóintézet igényelte funkciókat is biztosítva, a mai kornak megfelelő technológiával lesz felszerelve. A felújítás fontos eleme a megújuló energia felhasználása: a területen geotermikus talajhő hasznosító szonda létesül, amely az épületek fűtését-hűtését és melegvíz ellátását hivatott biztosítani. A Hild-villa és az úgynevezett Svájci-lak felújítása során mindkét épület bővül is néhány helyiséggel. A telken a beruházás során az ősfákkal benőtt, elhanyagolt kert rendezése is megtörténik, a melynek befejezése után a fákkal beültetett terület nagyobb lesz, mint a felújítás előtt volt. A munkák fontos részét képezi az ingatlan közterületi előterében lévő hiányos és rossz állapotú fasor megújítása, zöldfelületi rendezése, melyhez kapcsolódva a Budakeszi útról új telekbehajtó is épül.

Forrás: magyarhirlap.hu / mma.hu

2016.05.11.

Befejeződött a fertődi Esterházy-kastély jószágkormányzói épületének rekonstrukciója


Befejeződött a fertődi Esterházy-kastély egykori jószágkormányzói épületének, a kiskastélynak a rekonstrukciója, ezzel lezárult egy hat even át tartó, átfogó fejlesztési program – közölte az átadó ünnepségen L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára.

Felidézte, hogy az Esterházy-kastély és környezete felújításának első üteme 2009-ben kezdődött. Akkor megújult többek között a díszudvar, a homlokzat, a bábszínház tetőszerkezete. Amásodik ütemben helyreállították például a Marionettszínházat és a narancsházat, visszaépítették a barokk víztornyot is. A most lezárult harmadik szakaszban mintegy másfélmilliárd uniós támogatásból rendbehozták a kastély egykorki szolgáló épületet, a jószágkormányzóságot, az úgynevezett kiskastélyt. Továbbá kialakítottak egy belsőudvart, ami újabb rendezvényteret jelent a kastélynak.

Bodrogai László Anzelm, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont főigazgatója elmondta, hogy a kiskastélyban kapnak helyet a rendezvényközpont irodái, a próbatermek és az öltözők.

Galántai Esterházy Antal herceg kiemelte beszédében, hogy a fejlesztésekkel Eszterháza kisugárzása olyan lesz, hogy nem cask Bécsből, hanem még messzebbről is ide fognak jönni a látogatók.

Az Esterházy-kastély és környezete megújítására, a négy fejlesztési ütem beruházásainak megvalósítására összesen mintegy 7 milliárd forint állami és uniós támogatást fordíthattak eddig – összegzett Bodrogai László Anzelm.

Forrás: MTI

2016.01.26.

Megnyílt az egri Érseki Palota Kulturális és Turisztikai Látogatóközpont


Az egri Bazilikában érseki szentmisével kezdődött az ünnepi program. Ezt követően dr. Ternyák Csaba egri érsek a palota udvarán mondott áldást.

Az átadóünnepségen Habis László, Eger polgármestere köszöntőjében a beruházás értékteremtő jelentőségéről szólt, kiemelte: a város vonzerejét tovább növeli ez a megújult, megszépült épület.

Dr. Virág Zsolt projektmenedzser a tervezés és kivitelezés emlékezetes fejezeteit mutatta be, a kezdetektől egészen az átadást megelőző időszakig.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében úgy fogalmazott: kötelességünk megőrizni azokat az értékeket, melyeket az elmúlt rendszerben tudatosan romboltak. Így ez a megújult palota is sokkal több egy épületnél: a katolikus egyház, a helyi közösség kultúraközvetítő és a lelkeket Isten felé irányító tevékenységének bizonysága.

A projekt során, melynek kivitelezését a Laki Épületszobrász Zrt. végezte, az Érseki Palota középső szárnyát újították fel. A műemlék épület turisztikai funkciót is kapott, s számos kiegészítő szolgáltatás helyszíne lett. A látogató bepillanthat a püspöki élet mindennapjaiba, a könyvtárba, ruhatárba, dolgozószobába és kincstárba, történeti enteriőrök segítségével. Különlegesség a teljes egészében feltárt madaras szoba, mely főpapi pihenőhelyül szolgált korábban. Az épületben állandó kiállítás mutatja be a magyar szenteket és legendáikat, valamint a "vanitas" (hiábavalóság, hiúság) művészettörténeti ábrázolásait. Az egyházmegye és a magyar egyház történetét bemutató összeállítás mellett az egri főpásztorok arcképcsarnoka is  itt látható. A tapintható tárlat korszerű múzeumpedagógiai eszközként kínál élményt a vendégeknek. Az Érseki Vinotéka a főegyházmegye területén lévő 4 borvidéket mutatja be. A díszkert felújítása is a projekt keretein belül történt. Számos kiegészítő szolgáltatás kapcsolódik az Egri Érseki Palota Kulturális és Turisztikai Látogatóközponthoz: cukrászda-kávézó, ajándékbolt helyi termékekkel, turisztikai információs pont, gyermekmegőrző, internetszoba, exkluzív csoportos túravezetés a palotából a Főegyházmegyei Könyvtárba.

Forrás: eger.egyhazmegye.hu

2016.01.26.