Az ünnepeket várva karácsonyi fényköntösbe bújt a Róbert Károly körúti irodaház.
A mellékelt fotókkal kívánunk mindenkinek boldog ünnepet és eredményekben gazdag, sikeres új évet!
2011.12.21.
Budapest, 2011. augusztus 26., péntek (MTI) - Aláírták a Zeneakadémia felújításának kivitelezői szerződését; a dokumentumot pénteken Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, valamint a három kivitelező, az Arcadom Zrt., a Laki Épületszobrász Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft. vezetői látták el kézjegyükkel.
Az európai uniós támogatással készülő projekt "a Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja" elnevezést kapta, a kivitelezői szerződés értéke csaknem 6 milliárd forint, a felújítást, amely a műemléki értékek megőrzése mellett teljes korszerűsítéssel jár a Liszt Ferenc téren, 20 hónap alatt kell elvégezni.
A munkálatok már hétfőn megkezdődhetnek, miközben az egyetem költözik a Wesselényi utcai teljes rekonstrukcióval létesített új épületébe, ahol a szeptemberi tanévnyitót fogják tartani.
A szerződés aláírásakor Batta András rektor felidézte, hogy a forráskeresés és az elhúzódó közbeszerzési eljárások miatt hosszú, rögös út zárult le a 2003-as építészeti tervpályázat eredményhirdetése óta. Mint elhangzott, a projekt gyakorlati elindulása a növendékek, a tanári kar és a zeneszerető közönség számára egyaránt kiemelkedő jelentőségű, hiszen az épület Liszt Ferenc szellemi és művészi örökségét hordozza.
2011.09.01.
Építő-Beruházó és Kőipari Divíziónk 2010-től folyamatosan dolgozik az Esterházy kastély felújításán.
A munkálatok I. ütemében a homlokzati kőrestaurációra, kőlábazatok, nyílászárók cseréjére került sor, majd ezt követően járdaépítési és a melléképületek felújítási feladatai valósultak meg.
Az idén elnyert II. ütem során a kastélyszárnyak és a Gránátos Ház építészeti, gépész és elektromos rekonstrukciós munkáit végezzük.
2011.08.20.
Sopron turisztikai vonzerőfejlesztése program keretében uniós támogatással felújításra került az országos védelem alatt álló, gótikus stílusú bencés Nagyboldogasszony templom és kolostor épülete.
A LAKI Zrt. generálkivitelezőként végezte a felújítást, melynek eredményeként augusztus 14-én ünnepélyes szertartáson dr. Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát újraszentelte a népies nyelven Kecske templomnak is nevezett XIII. századi épületet.
2011.08.16.
Tizenharmadik alkalommal adtuk át a Laki Péter által alapított „Az év belsőépítésze díjat”. Az eseményre, melyen díszvendégként részt vett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, április 13-án ünnepélyes keretek között került sor a Laki Kereskedelmi Központban.
A 2010-es évben a szakmai zsűri a pécsi Kodály Központ belsőépítészeti tervezési munkáját értékelte legjobbnak, és így a díj történetében először fordult elő az, hogy a már 2006-ban nyertes Rádóczy (f) László – Tolnai Zsolt István tervezőpárost ismételten győztesként köszönthettük és vehette át az emlékplakett mellett az egymillió forintos jutalmat Laki Péter elnök-vezérigazgatótól.
A zsűri elnöke, Dr. Finta József örömmel állapította meg, hogy az 1998 óta létező pályázat során a 2010-es mezőny bizonyult eddig a legrangosabbnak. A díjazottat az alábbi szavakkal méltatta: „A munka kiemelkedő értéke, hogy perelhetetlen egységben képes szólni az épület egészével, azaz a ház épületével, miközben tudjuk, hogy elsősorban a nagyterem belsőépítészeti kialakításánál, nagyon komoly funkcionális akusztikai és hangulati kérdésekre kellett egyszerre egybecsengő választ adjon."
Külön kiemelésre kerültek az alábbi pályázati munkák: Snopper Zsuzsa Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Épületegyüttese, Rajk László Nagy Imre emlékháza, Magyari Éva-Pazár Béla Pálos-Karmelita Kolostora.
2011.04.14.