LAKI Zrt.

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Párbeszéd Háza


2008. november 17-én átadtuk a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Párbeszéd Háza felújított épületét.

A felújítás keretében megszépültek és újjászülettek az utcai és udvari homlokzatok, a belső terek pedig a felúíjítás után átláthatóbbá, tágasabbá ás élhetőbbé váltak a Rend elismerése és megelégedédére.

2008.12.19.

Déli Pályaudvar


A Déli pályaudvar karbantartási munkáit átadtuk.

2008. november 14-én adtuk át a Déli pályaudvar karbantartási munkálatainak keretében az alábbi munkákat: a homlokzatburkolatokat egységesebbé tettük, a kő padlóburkolatok botlásmentességét biztosítottuk, a hiányos álmennyezeti elemeket pótoltuk, illetve az álmennyezeteket egységes színre festettük, a régi, elöregedett elektromos hálózatot pedig felújítottuk, reményeink szerint nem csak a MÁV Zrt. elégedettségére, hanem az utazóközönség örömére is.

2008.12.18.

Folytatódik a Pesti Vigadó rekonstrukciója


Ma hivatalosan átvettük a munkaterületet a Pesti Vigadó kivitelezési-restaurálási munkáira. Első lépésben a bontási és szerkezetépítési, valamint a tetőépítési munkák valósulnak meg jövő nyár végéig.

Az 1865-ben Feszl Frigyes tervei alapján elkészült épületben található a főváros egyik legreprezentatívabb koncertterme, művelődési intézménye. A legutoljára 1980-ban felújított létesítmény jelentősen megújul, komplett épületszárnyak bontódnak el és kerülnek helyükre új vasbeton szerkezetű épületrészek, melyek korszerű kiszolgálást, üzemeltetést fognak biztosítani a művelődési intézménynek.

A teljes körű kivitelezési-restaurálási munkák várhatóan 2009. év végén fejeződnek be. (Kép forrása: wikipédia)

2008.10.30.

Faipar Laki zászló alatt


A hozzánk csatlakozott Szabados Kft. befejezte a Lánchíd Palota Irodaház, a sárvári Hotel Spirit*****, a Le Grand Casino valamint a Széchenyi Gyógyfürdő faipari, belsőépítészeti munkáit amivel a Laki zászló alatt lerakta az első alapköveit.

2008.07.16.

Megkezdtük a Császárfürdő - törökfürdő felújítási munkáit


Nyílt közbeszerzési pályázaton elnyertük a Császárfürdő épületegyüttesben elhelyezkedő Veli Bej Törökfürdő rekonstrukciós munkáit.

A fürdőt 1570-ben Szokollu Musztafa pasa építtette egy feliratos tábla szerint. A fürdő névadója Veli bej, a pasa kortársa volt, aki feltehetően bérelte vagy átalakította az épületet. A török és európai utazók Buda legszebb fürdőjének tartották, méretei lenyűgözőek. A XIX. században körbeépítették, belsejét is részben átalakították. A központos alaprajzú fürdő négyzet alakú főrészében található a nyolcszögletű, ötlépcsős fürdőmedence, félgömb kupolával fedve. A központi medencetérből négy helyiség nyílik, melyekben kisebb négyzetes, kupolával fedett magánfürdők helyezkednek el. A fürdő díszítése igen gazdag, a sarkokban sztalaktit, a csúcsíves ajtók felett pedig lépcsős díszítést találunk.

A kivitelezési-restaurálási munkák várhatóan 2008. év végén fejeződnek be. (Fényképek forrása: Múlt-kor történelmi portál)

2008.06.02.

Átadtuk Magyarország legjelentősebb barokk kastélyához, a keszthelyi Festetics Kastélyhoz kapcsolódó műemléki múzeum épületegyüttesét.


A felújított és kibővített háromszintes kőépületben került elhelyezésre a vadászati és a vasúttörténeti modellkiállítás, amelyet április 25-én ünnepélyes keretek közt Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter avatott fel.

Bajnai Gordon miniszter avatóbeszédében Festetics György kora és napjaink között vont párhuzamot a mecénás gróf példájával. Mint mondta: aki fejlesztésekben gondolkodik, a jövőt építi. A jeles előd - hangsúlyozta méltatásképpen - ki tudott tekinteni Európára, a modernizáción munkálkodott. Mindezzel alapozta meg azt a jövőt, ami két évszázad távlatából ma is előremutató. A múzeumépület megvalósítása kapcsán a miniszter utalt arra is, hogy Magyarország a fejlesztésekben élenjáró. Megemlítette, hogy jól ismeri a Festetics-örökséget gondozó múzeumegyüttes fejlesztési programját, annak további támogatásához szigorúságot, következetességet, szakszerűséget és gyors döntéseket ígért.

Házigazdaként dr. Czoma László igazgató a köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a kastélymúzeum legújabb kori történetének újabb fényes szakasza vette kezdetét a múzeum elkészültével. Ez az első lépés a történelmi kastélypark rekonstruálásához, annak 25 hektáros területéből a mostani beruházással 2,5 hektárnyit tettek rendbe. Elmondta: a falak közt látható gyűjtemény európai méretekben is páratlan, a rendkívüli látnivalókat különleges kiállítástechnikákkal, élethű környezetet idéző belsőépítészeti megoldásokkal tárják a látogatók elé. Öt földrész közel 200 állatfaját idéző 120 kitömött állat, 430 trófea látható. A modellvasút-kiállításon 146 motorral hajtatott modelljármű van, amelyek híres történelmi vonalakat idéző óriás terepasztalon közlekednek.

A múzeum EU-s támogatással és központi költségvetési forrásból, 688 millió forintból valósult meg, funkciójával 23 új munkahelyet teremtett. Az épület húsvétra kinyitotta kapuit, azóta több ezren csodálhatták már meg. Dr. Czoma László idézett a vendégkönyvbe eddig tett bejegyzésekből. Az ünnepségen Balázsovits Lajos színművész, Széchenyi Zsigmond vadászíró Ünnepnapok című könyvéből olvasott fel részletet. A résztvevők ezután sétát tettek a múzeumban, a kiállított állatok egy részét elejtő Dózsa György és Hidvégi Béla tartott tárlatvezetést.

Forrás: Zala Megyei Hírlap

2008.05.13.

Homlokzatkész a Laki Kereskedelmi Központ II. üteme


Az irodaház, homlokzati alumínium nyílászáró szerkezeteinek beépítése után, március közepén került elhelyezésre a horvát mészkő homlokzatburkolat első eleme.

Ezt követően - épületszobrász szakembereink nagyszerű munkájának, illetve a teljes projekt megvalósulását irányító generálkivitelező divíziónk kiváló munkaszervezésének köszönhetően - alig 6 hét alatt készült el a 30 méter széles és 5 emelet magas utcai homlokzat, amely az április 28-i állványbontás után láthatóan, méltó „folytatása” lesz az irodaház 3 évvel ez előtt átadott I. ütemű épületrészének.

2008.05.07.

10. alkalommal adtuk át az "Év Belsőépítésze Díjat"


A Laki Péter által, 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze” díjat B. Soós Klára, okleveles tervezőművész érdemelte ki idén.

A Laki Péter által, 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze” díjat B. Soós Klára, okleveles tervezőművész érdemelte ki idén. A díjazott, az aranyozott bronz emlékplakett mellett, átvehette az alapítótól, Laki Pétertől az egymillió forintos jutalmat is.

Az immár tizedik alkalommal odaítélt elismerést április 14-én, vette át a kitüntetett dr. Finta Józseftől, a zsűri elnökétől és Laki Pétertől, a LAKI Zrt. elnök-vezérigazgatójától a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen. Az év belsőépítésze - 2007 díj pályázatra összesen 21 pályázat érkezett be. A Szakértői Bizottság döntése alapján a 2007. évi „Az év belsőépítésze” díjat B. Soós Klára Cella Septichora Látogató Központ Ókeresztény temetőegyüttes védőépülete kapta.

A pécsi Ókeresztény temetőegyüttes védőépülete a jelenkori magyar építészet, műemlékvédelem, értékvédelem és immár európai hírű alkotása, hiszen 2000 óta a világörökség része. Laki Péter, a díj fennállásának 10. évfordulója alkalmából kiadott egy exkluzív (142 oldal terjedelmű, keménykötésű) belsőépítészeti albumot, amellyel tisztelegni szeretne a szakma előtt, amelyben az összes eddigi pályamű szerepel.

Laki Péter „Az év belsőépítésze 1998-2007” albummal a szakma jeles képviselőit, a könyv szereplőit ajándékozta meg a díjátadó ünnepségen.

2008.04.22.

Szerkezetkész a Laki Kereskedelmi Központ II. üteme


Reményeink szerint, alig több mint 3 évvel a Laki Kereskedelmi Központ I. ütemének megnyitása után, idén nyáron átadásra kerülhet a II. ütem.

Az áprilisi első kapavágástól eltelt alig 9 hónap alatt elkészült az irodaházunk utolsó, 11. szintje is. A 3 pinceszint, földszint és 7 emelet magasságú épület szerkezete monolit vasbeton, a vázrendszere YTONG vázkitöltő falazatot kap, a föld alatti épületrészt vízzáró vasbeton résfal és cölöpökkel gyámolított alaplemez határolja.

A mostanra felhúzott szerkezet szorosan illeszkedik az I. ütemben elkészült, már működő épülethez. Terveink szerint nem csak a földszinti főbejárat lesz közös a két épületnek, hanem valamennyi további emeleten lehetőség nyílik a két épület egybe kapcsolására. A -1. szinten a két épület összenyitása - az igen komplikált statikai probléma ellenére is - már elkészült, a meglévő falak átvágásával, így semmi akadálya nem volt, hogy a szokásos év végi Laki-bulit itt tartsuk meg. A rendezvény egyedi helyszíne kiemelkedő sikert biztosított dolgozóink körében.

Az ünnepek után visszatért a normális kerékvágásba az irodaépület kivitelezése, a szerkezetépítés mellett jelentős erőkkel folytatódtak az épületgépészeti és villanyszerelési munkák, valamint a közeljövőben megkezdődnek a befejező szakipari munkák is.

Reményeink szerint, alig több mint 3 évvel a Laki Kereskedelmi Központ I. ütemének megnyitása után, idén nyáron átadásra kerülhet a II. ütem.

2008.02.01.